Iskolánk - Naša škola
Az Európai Unió követelményének megfelelően 2009 szeptemberétől az UNESCO által elindított és továbbfeljlesztett ISCED 1 program szerint halad az oktatás a meghatározott reform-évfolyamokban. (Az oktatás egységes nemzetközi osztályozásának rendszere - International Standard Classification of Education ).
Az ISCED programmal összhangban az általános tantárgyak mellett nagy hangsúlyt fektetünk a munkára való nevelésre , testnevelésre , továbbá a regionális, nemzetiségi és a nemzeti kultúránk megismerésére. Jelenkori követelményeknek megfelelően az informatika oktatás tanórai keretét is növeltük, továbbá az érdeklődők számára számítástechnikai szakkört is vezetünk. Ebben látjuk a lehetőséget, hogy a tanulók olyan ismereteket, készségeket szerezzenek, melyek által felnőtt korukban fogyatékos emberekként is alkalmassá válnak teljes jogú állampolgárként élni társadalmunkban. Mindezen célok elérése érdekében többféle szervezettel és intézménnyel működünk együtt: pszichológiai és gyógypedagógiai tanácsadó központokkal, egyéb általános iskolákkal és szakiskolákkal, kultúrális intézményekkel (színház, művelődési ház, tájház) és szabadidőközpontokkal.
Stránku pripravujeme
Táto stránka sa zatiaľ pripravuje